Sziasztok! Légyszi írjatok kommentet, ha tetszett a fejezet. Visszajelzést írjatok, hogy érdemes-e folytatnom. Előre is köszi! Jó olvasást! ^^

3. fejezet

Ma reggel egy zivatar vert fel álmomból. Kissé ijedten felültem, Niall erre felébredt és álmos hangon morogta..

-Mi a baj kicsim?-

-Semmi Niall csak felriadtam.- mondtam és megcsókoltam a homlokát. Visszafeküdtünk és Niall karjaival átfogta a derekam és szorosan magához húzott. 2 óra múlva jelzett az ébresztő, ma nem kellett dolgoznom és úgyis a vendégszoba kifestését tervezgettük. Fáradtan kikeltem az ágyból és felvettem Niall egyik pólóját és a konyhába indultam, hogy igyak egy kávét. A vihar kint még mindig tombolt és egyre jobban esett az eső. Megcsináltam a kávém, leültem az asztalhoz és néztem a tomboló vihart. Kávém kortyolgotva arra lettem figyelmes, hogy Niall jön ki a szobánkból é kissé duzzogva nézett rám.

-Elvetted a pólóm, ezt mégis, hogy gondoltad?!- mondta tetetett gúnnyal.

-Gondoltam csak nem haragszol meg rám.- jelentettem ki vigyorogva.

-Na jó megbocsátok, de csak mert jól áll rajtad, viszont kell hozzá egy sapi.- mondta nevetve, majd a fejemre rakta kedvenc zöld sapkáját. Gúnyolódva forgattam a sapkát  a fejemen és kiöltöttem rá a nyelvem. Forgatta a szemeit majd megcsókolt.

-Olyan őrült vagy…..de ezért szeretlek.- mondta és rácsapott a sapkára.

-Én is szeretlek.- csattantam fel és megcsókoltam. Innentől heves csókolózásba kezdtünk. Niall megmarkolta a combon arra bátorítva, hogy ugorjak, lábaimat  dereka köré fontam, átmentünk a nappaliba és lerakott  a kanapéra. A csókot egy percre sem szakítottuk meg, úgy csókolt mintha az élete múlna rajta. A csókunkat a csengő zavarta meg. Csalódottan felkeltem és az ajtó felé sétáltam. Egy katonai futár állt az ajtóban.

-Ön Sophie Woods?- kérdezte az elöttem álló katonai öltönyben lévő férfi.

-Igen, én vagyok.- válasszoltam kissé idegesen.

-Sajnálom, hogy rossz hírt kell kézbesítenem, itt írja alá.- aláírtam a számlát majd a kezembe adott egy borítékot.

-Viszlát, részvétem!- mondta és elment. Bementem és kinyitottam a levelet. Idegesen elkezdtem olvasni…..”Sajnálattal közöljük, hogy Adam Paul életét vesztette a Vietnámi háború során. Fogadja őszinte részvétünk.” A könnyek elkezdtek lefolyni az arcomon, mire Niall odajött és szorosan átölelt.

-Mi történt hercegnő?- kérdezte aggódva.

-Olvasd el, én képtelen vagyok.- mondtam és berohantam a szobánkba. Adam 3 éve a vőlegényem volt, de bevonult és szakítottunk. A jegygyűrűt és pár holmiját még most is őrzöm egy dobozban. Niall tudta ezt és megpróbált bejönni, de bezártam az ajtót.

-Hercegnő kérlek engedj be….. szeretnék melletted lenni, kérlek.- könyörgött, de én a könnyeimtől lélegezni se tudtam, viszont végül beengedtem. Karjai egyből körülöttem voltak, szorosan húzott közelebb magához és közben simogatta a hátam.

-Minden rendben lesz…átvészeljük…együtt. Én mindig itt leszek neked.-mondta é nem engedett szorításából. Egy órával később sikerült kicsit lenyugodnom. Niall behozta a borítékot mert volt benne egy nekem szóló levél, a dögcédulája és egy nyaklánc amin egy szívalakú medál volt benne egy közös fényképpel. A levélben a következők álltak:

Drága Sophie,

Az itt töltött napok szörnyűek, minden nap ami nélküled telik el sivár. Tudom, hogy amikor ezt olvasod már a mennyből nézlek téged. Remélem találtál egy kedves srácot, aki úgy bánik veled, ahogy azt megérdemled…Felnéztem és könnyek közt mosolyogtam az előttem ülő Niallra aki aggódva nézett….Nem bántam meg, hogy bevonultam, a hazámért harcol egy dicső mégis félelmetes feladat. Nem aggódom érted, mert tudom, hogy erős vagy és minden helyzetből sikeresen felállsz, és tudom, hogy megtalálod azt aki mellett mindig boldog leszel és aki tisztelni fog. A haláltól nem félek, csak attól, hogy elveszítlek, de az már meg történt. Sok levelet írtam, de nem bírtam elküldeni. Nagyon sajnálom, ha csalódást okoztam.

Soha nem múló szeretettel:

Adam Paul.

Mikor a levél végére értem könnyek tarkították arcom, bár mosolyogtam. Kár, hogy egy ilyen jól induló nap halálhírrel végződik. A temetés 3 nap múlva lesz. Egész jól viselem, már csak 1x-2x jön rám a sírógörcs, de tudom, hogy Niall itt van mellettem.

*3 nap múlva*

A temetés napja. Féltem ettől a naptól, nem akartam látni ahogy beemelik a földbe. Egy fekete csipkeruhában voltam, és egy fekete magassarkúban, a hajam szabadon omlott a vállamra. Niall öltönyben volt az oldalamon és a temető felé sétáltunk. Elmentünk az emelvényhez, ahol a koporsó volt, odasétáltunk és ő ott feküdt benne élettelenül. Megszorítottam Niall kezét miközben egy könnycsepp folyt végig az arcomon, Niall észrevette és megpuszilta az arcom.

-Minden rendben lesz.- mondta. Odamentünk a szüleihez, hogy részvétet nyilvánítsunk.

Az anyukája megölelt é csendesen zokogott a vállamon.

-Annyira szeretett téged. Örülök, hogy voltál neki.- dadogta az anyukája nekem.

-Köszönöm.- mondtam és a helyünkre sétáltunk. A halotti beszédek nagyon megindítóak voltak. Amikor eljött az ideje, hogy beemeljék a koporsót a közeli barátok és hozzátartozók vörös rózsákkal tisztelegtek halálának okán. Én is dobta egy vörös rózsát a koporsóra, mikor egy tiszt jött oda és könnyes szemmel tisztelgett nekem, majd kinyilvánította felém a részvétét. A temetés borzasztó és fájdalmas volt már csak mi álltunk a sír mellett. Elkezdett esni az eső amit mennydörgés kísért pont mint azon a reggelen mikor halálhírét kaptam.

-Sophie, menjünk.- mondta Niall. Bólintottam és elindultunk a kocsi felé. Hazaérve leültem a kanapéra és csak néztem a padlót, próbáltam feldolgozni a napokba történteket. Niall leült mellém, magához húzott és egy lágy dallamot kezdett dúdolni. A hangja megnyugtató volt és a karjaiban biztonságban éreztem magam. Kb. fél órája ültünk már így, amikor Niall telefonja rezegni kezdett. A menedzsment hívta, hogy el kell mennie egy gyors megbeszélésre az egyre jobban közeledő turnéról.  A hirtelen megbeszélés hallatán feldühödött..

-Ez lehetetlen, nem akarlak ilyenkor itt hagyni.-mondta idegesen.

-Nem baj, menj el nem akarom, hogy a menedzsment rád szálljon, megleszek.-

-De én..-kezdte, de szavába vágtam.

-Semmi de, ha ennyire nem akarsz egyedül hagyni áthívom Mercedes-t rendben.-

-Jó rendben, de csak mert bízom benned sietek, megígérem.- mondta majd egy csók után távozott. Felhívtam Mercit ahogy megígértem. Átjött és a történtekhez képest jól szórakoztunk, tartottunk egy igazi csajos estét, kibeszéltük a problémákat és borozgattunk.

Niall már majdnem 2 órája elment, kezdtem aggódni.

-Sophie látom, hogy ideges vagy. Mi a baj?- kérdezte Merci.

-Semmi, csak Niall már 2 órája elment és kicsit aggódom.-vallottam be.

-Ne aggódj biztos csak megisznak valamit a fiúkkal, az eset őt is megviselte.- mondta, próbálta elterelni a gondolataimat. Nem sokkal később Niall és Harry állított be a lakásba.

Niall odalépett hozzám, megcsókolt, majd a fülembe súgta..

-Bocsi, hogy késtem, de van számodra egy meglepetésem.- zavartan néztem rá majd elém rakott egy dobozt, még mindig nem tudtam mi folyik itt. A doboz belsejéből nyüszítést hallatszott, kinyitottam és a világ legaranyosabb kiskutyája nézett rám a dobozból. Egy imádnivaló dalmatakölyök ásítozott és nyüszített, habozás nélkül ölembe vettem és szüntelenül mosolyogtam.

-Remélem örülsz, gondoltam ne légy egyedül akkor em ha turnén vagyok.-mondta Niall egy fültől-fülig érő vigyorral az arcán.

-Nialler nagyon aranyos, istenem köszönöm.-mondtam ujjongva.Az a pici foltos kutyus teljesen felvidított egyetlen pillantással. A csupa pötty kiskutyát Russel-nak neveztük el. A nagy meglepetés közepette elfeledkeztünk Harry-ről és Merciről akik az előszobában csókolóztak.  Döbbenten néztünk rájuk, tudtuk, hogy 1x-2x randiztak, de azt nem, hogy ilyen hamar egymásra találtak. Niall megköszörülte a torkát, mire szétváltak és elpirultak.

-Azt hiszem mennünk kéne, hadd barátkozzatok a kiskutyával.- mondta Harry és elmentek.